Szivárványos tündérruha

A hosszú hétvégén elkészült Mesi várva várt ruhája, és óriási sikert aratott. Amikor meglátta, csak annyit mondott: „Anya, ezt majd felvehetem az én esküvőmre?”
Jöjjenek hát a részletek: fonal és minta választás, magyar nyelvű leírás elérhetősége és a saját változtatásaim. 

Candy. Egy csodálatos, hosszan színátmenetes, 100 % pamut fonal, amely meglepően pihe-puha és légiesen könnyed. Újdonság Bulgáriából, amit már meg lehet vásárolni a Kacskaringó Fonalboltban.
Amikor a Kacskaringó Fesztivál volt, Mesi és mama is kilátogattak, és a kisasszony kiszúrta a vadiúj fonalak közül azt a szépséget, amiből ez a ruhácska készült. Azzal, hogy „anya, ebből majd varrsz (értsd: horgolsz) nekem valamit?”. Ennek a kérésnek persze nem lehetett ellenállni. Mondjuk, nagy küzdelem nem folyt, mert úgy is vágytam rá, hogy az elsők között próbálhassam ki ezt a szépséges fonalat.

Mesi a női szeszélyt választotta:

Gyorsan és gondolkodás nélkül bökött rá. Szerencsére, mert ha nekem kellett volna választanom, valószínűleg még ma is ott álldogálnék a sok szépség között.

Készíts ruhát 900 m fonalból, megfelelő méretben!

Mit mondjak, nem egyszerű feladat. A fonal egy gombolyagja ugyanis 280 g-os, és kb. 900 méter hosszú. És ez tényleg úgy igazán szép, ha az egészet felhasználjuk.
Arról nem is beszélve, hogy sosem készítettem még semmilyen ruhát. Sem felsőt, pulcsit, semmi ilyesmit.
Jó néhány napot igénybe vett a keresés-kutatás. Amíg ráakadtam egy ingyenes mintára, ami tetszett is, a leírásban használt fonal hasonló vastagságú, és úgy ítéltem meg, hogy aránylag kevés változtatással – egyszerűsítéssel – el tudok érni egy olyan fazont, amire az egész fonalat el tudom használni.

Így esett a választás a Garnstudio Princess Matilde elnevezésű modelljére, ami eredetileg Drops Baby Merino fonalból készül.
Minden összeállt, neki lehetett kezdeni.

Mesi négy éves múlt és aránylag magas. Így inkább a 110/116-os méretet választottam, hogy még sokáig hordhassa az elkészült darabot.

A vállrészt és a testrész elejét a leírás szerint készítettem el, de a szoknya résznél meg kellett állnom gondolkodni. Nagyon szép, legyező mintás az eredeti szoknya rész, amivel az volt csak a bajom, hogy ha a minta szerint haladok, a kívánt hossz elérése után esetleg marad még a fonalból, ami akár azt is jelenthette volna, hogy egy szín teljes egészében kimarad.

Két megoldási lehetőség állt előttem, az egyszerűbbet választottam.
A legyező minta is biztosan elkészíthető lett volna bővebbre, hogy a szoknya jó pörgős legyen, és ezáltal vegye fel a „fonal felesleget”. De valószínűleg akkor még jövő nyáron is azt számolgatnám, hogy is jön ki szépen.
Úgyhogy inkább a szoknya rész elérésekor egyszerűen egyráhajtásos pálcákra váltottam, amelyeket körben horgoltam meg. Ezzel könnyen, és számolgatás nélkül alakíthattam olyan bőre a szoknyát, amilyenre akartam.
A derék rész felett, ahol a szoknya kezdődik, készítettem két kört a leírt legyező mintával, ami egy kis selyemszalagnak lesz a bujtatója. (Ezt még be kell szerezni!)

A legyező minta minden szemébe 1*egyráhajtásos pálcát horgoltam, így 232 szemet kaptam. Ezt az első néhány körben szaporítottam egyenletesen, míg el nem értem a 260 szemet (12-13 szaporítás körönként). Ez elég bőnek bizonyult, és a szoknya hossza is megfelelő lett a végére.
Az utolsó körben 1 kúszószemmel kezdtem, 1 szemet kihagytam, a következőbe pedig 5*egyráhajtásos pálcát horgoltam, majd egy szemet kihagytam, és ezt ismételgettem a kör végéig, így alakult ki a fodros lezárás. 

A vállrész díszítését szintén a fonal adottságai miatt nem készítettem el, így gomblyukat sem tudtam kialakítani. Ezért egy aprócska, virág alakú gombot választottam a ruhához, ami az első két pálca közé befér. 

Körülbelül két-három hétig dolgoztam rajta esténként, persze nem ez volt az egyetlen projektem; nagyjából 15 munkaóra volt az elkészítési ideje.
Az öröm óriási, és a méretet is úgy sikerült eltalálni, hogy még néhány évig boldogan viselheti majd Mesi a szivárványos tündérruháját.

0 thoughts on “Szivárványos tündérruha

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük