Örök menő, örök retró: nagyi négyzet

Örök menő, örök retró: nagyi négyzet

Ha horgolsz már egy rövid ideje, akkor biztosan találkoztál a kifejezéssel: nagyi négyzet, nagyi minta. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagyi minta a horgolás egyik alapköve.

Nagyi négyzet

Viszont, ahogy észrevettem, még nem nagyon blogoltam róla. Villantottam már korábban, Mesivilág alpakájának a takarója is nagyi mintával készült, amit megnézhetsz egy kattintás után itt. Ugye, milyen retró? Ugye, milyen menő?

Elővettem hát a nagyi négyzetet, mert találtam egy csoda klassz kis mintát. Táska nagyi négyzetekből. Ajándékba készítettem. Az elsőt. És annyira megtetszett, hogy rögtön utána magamnak is kellett csinálnom egyet. De térjünk rá, hogy akkor mi is ez a minta:

Drops Design: Celebrating Spring – táska nagyi négyzetekből

A minta elérhetősége a Garnstudio honlapján – magyar nyelven is. Természetesen, ahogy a Drops mintái, ez is ingyenesen elérhető. A leírás könnyen érthető, a minta aránylag egyszerű, középhaladó szinten már simán megugorható. Az összeállítási rajz remek, nagyon jól érthető. Szóval csak szépet és jót lehet róla írni és mondani.

Egyedül a vállpánt elkészítését találtam macerásnak, cserébe viszont nagyon kényelmes. Illetve vállpánt szempontjából simán lehet más megoldást is keresni, hogyan készítsük el, vagy mivel helyettesíthetjük a horgolt pántot.

Az előírt fonal igazán remek hozzá, illetve nekem még volt némi készletem Yarn and Colors Epic fonalából, ami teljesen egyezik a Drops Paris fonalával. Természetesen szinte akármilyen fonalból elkészíthető a táska. Vastagabb fonalból nagyobb lesz, vékonyabb fonalból kisebb.

Praktikák

  • A maradék fonalak felhasználásának csodálatos lehetősége a nagyin négyzetekből kirakott darab. Ne pazarolj! Dolgozz fel annyi alapanyagot, amennyit csak lehet!
  • A nagyi négyzeteket is lehet „lyukasabbra” vagy „tömörebbre” venni. Egyrészt, ha nem vagyunk megelégedve a mintával ebből a szempontból, használhatunk fél mérettel kisebb/nagyobb tűt.
  • Más megoldás is van a minta tömörségének változtatására. A sarkokon 3 láncszem helyett 2-vel kicsit, illetve a négyzet oldalán, ha a három pálcák között nem horgolunk láncszemet, tömörebb felületet tudunk elérni.

Nehézségi szint: közepes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük