Egyszerű kötött hatású horgolt körsál

Egyszerű kötött hatású horgolt körsál

Továbbra sem tudok betelni az egyszerű mintákkal. Most egy kezdőknek is szuper sál mintát hoztam, amelynek különlegessége, hogy horgolt ugyan, de látványra olyan, mintha kötött lenne.

Nem először használom ezt a horgolás típust, mert nagyon sok mindenre alkalmas. Kezdve a rugalmas passzéktól egészen az őszi dísztökig.

Sztori

Sapka-kesztyű szetthez igazán dukál egy sál is

Csodálatos, Dodeka által festett gombolyagomat már egy éve dédelgettem. De valahogy nem sikerült elindulnom vele. Hogy miért is… ezeknél a különleges fonalaknál mindig van bennem egy olyan érzés, hogy tökéleteset akarok alkotni belőlük. Viszont ez határozottan visszavet a munkában, mert valahogy soha, semmit nem érzek elég tökéletesnek hozzájuk. Még úgy sem, hogy ennél a fonalnál kb. azonnal tudtam, „hol lesz a helye”.

Van egy hasonló színű sapka-kesztyű szettem, amit még korábban készítettem. Így arra jutottam, hogy ez az összeállítás egészüljön ki szépen egy sállal. A sál jó. Mert kell télen. Mert lehet úgy dolgozni vele, hogy az egész fonalat elhasználjuk. Így biztos, hogy semmi sem fog kárba veszni ebből a szépségből.

Mivel csak egy gombolyaggal vásároltam, így a jól bevált körsálnál döntöttem. Hiszen itt egy rövidebb darabból készíthetjük el a szükséges téli nyakmelegítőnket.

A minta kiválasztásánál már többet szenvedtem. Egy ilyen csodálatos színátmenetes fonal szerintem egyszerű mintát kíván. Arról nem is beszélve, hogy szintén a korlátozott fonalmennyiség miatt nem választhattam egy „fonalzabáló” csili-vili mintát, hiszen sálnak kellett készülnie… nem pedig zsebkendőnek… adott esetben.

Először szintén a csillagos körsál jutott eszembe, ami már egy hasonló Dodeka fonalnál jól bevált korábban. Talán még bele is kezdtem a munkába, de végül meggondoltam magam. És innen jött a szenvedés, a minta keresése. Végül – számtalan minta átnyálazása után – arra jutottam, hogy a tényleg igazán egyszerű, kötött hatású, bordás horgolást választom ehhez a munkához.

Na, de még ezzel az igazán egyszerű mintával is hány, de hány bontással sikerült csak elkészítenem a sálamat…. így lett végre egy teljes téli szettem.

Teljes szett: sapka, sál és kesztyű

Praktikák a sál elkészítéséhez

Kezdősor

Ez a sál hosszában készül. Ez több problémát is felvet. Az első a kezdősor. Fontos, hogy az rugalmas legyen, és ne legyen különbség a kezdő és befejező sor között ebből a szempontból. Ha egyszerű láncszemsorral kezdjük ilyenkor a horgolást, az nem lesz elég rugalmas.

Szerencsére több lehetőségünk is van ezt a merevséget kiküszöbölni.

Én most a foundation single crochet öltést választottam, aminek magyar neve szerintem nincs, én bázis rövid pálcának neveztem el.
Ez egy remekül használható kezdősor. Az elkészítéséről itt egy videó:

Rugalmas kezdősor készítése:
Foundation single crochet – bázis rövid pálca

A sál hossza

Nos. A sál hosszának a problémája miatt bontottam sokszor. A korábban már elkészített csillagos körsálam nekem tökéletes hosszúságú lett. Pont kétszer tudom áttekerni a nyakamon és így elég passzos, nem lóg sehol. Pontosan ezért vettem magamhoz ezt a darabomat, és mértem. Aztán bontottam, aztán megint mértem, aztán megint bontottam.

Szóval. A lényeg! A kezdő sor hossza nem mérvadó a kész munkáéhoz képest! Amint visszafordulunk, a darabunk jócskán rövidülni fog.

Ezért fontos, hogy legyünk bátrak a kezdősor elkészítésekor, és legalább 15, de akár 20 cm-vel is hosszabbra készítsük annál, mint amilyen hosszt el szeretnénk végül érni. Természetesen a minta, amit készítünk, befolyásolja a hosszt, az összeugrást és a rugalmasságot is. De az az egy biztos, hogy az első sort bő ráhagyással kell készíteni.

Bordás, kötött hatású horgolt körsál leírása

Körsál bordás mintával

Ennél a mintánál most nem fogok szemszámokat leírni. Itt inkább centire mérjünk, vagy egyszerűen csak szemmértékre.

A minta remekül variálható: körsál helyett könnyedén készíthetsz belőle sima sálat is.

Fonal választás: jó hírem van, teljesen mindegy, hogy milyen fonalat használsz. Vékonyabbat, vastagabbat, gyapjút vagy pamutot, amit csak kívánsz!
A fonalhoz ajánlott horgolótű méret valószínűleg megfelelő lesz, ennél a mintánál nem kell arra törekedni, hogy különösen szorosan vagy különösen lazán legyen horgolva.
Vastagabb fonal esetében a munka gyorsabb lesz, a bordák nagyobbak. Vékonyabb fonalnál tovább fog tartani az elkészítése, és a mintázat sűrűbb lesz.

Az általam választott fonal:
Dodeka – Seraphis
Colossus NSW
100% non-superwash merino (19,5 mic)
200m / 100 g

A darab oda-vissza készül. Abban az esetben, ha körsálat készítesz, a végén kell összevarrni.

Rövidítések
brp – bázis rövid pálca – elkészítését ld. feljebb a videóban
fph – hátsó szálba öltött félpálca
lsz – láncszem
ford – fordulunk

A hátsó szálba öltött félpálca

Hátsó szálba öltött félpálca elkészítése
  1. sor: 150-200 brp, 2 lsz soremelésként, ford
  2. sortól végig: minden szembe 1 fph, 2 lsz, ford

Annyi sort készítsünk, amilyen szélesre szeretnénk a sálat. Nincs különleges zárósor, az utolsó sor végén egyszerűen vágjuk el és dolgozzuk el a fonalat.
Ha körsálat szeretnénk, akkor hagyjunk hosszú szálvéget az összevarráshoz. Fogjuk össze a sál két végét és egy nagy lyukú összevarrótűvel, egyszerű öltésekkel varrjuk össze a darabot.

A munka már kis gyakorlattal is elég gyors, úgyhogy még akár karácsonyi ajándék is készülhet így.

Sok szeretettel kívánok jó munkát hozzá!

2 thoughts on “Egyszerű kötött hatású horgolt körsál

  1. Visszajelzés: Sapkák - mesivilag

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük